Határtalanul 2025 – értékelő óra

Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2024/1-001273

Értékelő óra „Határtalanul” programhoz

  1. Célok:
  • A tanulmányi kiránduláson szerzett információk rendszerezése, felelevenítése.
  • Az előzetesen adott feladatok ellenőrzése.
  • A tanulói tablók bemutatása, megbeszélése.
  • Tanulói kvíz kitöltése.

Előzetesen két feladatot jelöltünk meg:

  • A királynő udvarhölgye voltam
  • Apród voltam a zólyomi várban

címekkel kellett fogalmazást készíteni. A fogalmazások bemutatása önkéntes jelentkezéssel.

 

  1. A diákok által készített tabló bemutatása – megvalósult program megbeszélése.
  2. A tanulmányi kiránduláshoz kapcsolódó kvíz kitöltése:
    1. Melyik magyar írónkat sikerült felvetetni Komárom védői közé, aki előzetesen a mi vidékünkön bujkált Tardona környékén?
    2. Melyik magyar uralkodó jelent meg Pozsonyban az országgyűlésen karján gyermekével?
    3. Melyik híres magyar zeneszerző neve kapcsolódik Galántához?
    4. Kinek a versében találkozhattunk Dévény várának említésével?
    5. Mi köti össze a magyarországi Boldva települést a szlovákiai Deákival?
    6. Melyik híres magyar költő emlékművét koszorúztuk meg Zólyom várában?
    7. Selmecbányán két bányász hány méter haladt a kézi véséssel egy év alatt az aranybányában.
    8. A szálláshelyünk melyik néprajzi tájegység területén volt?

 

Szögliget, 2025, június 04.

04.19. -Lelki nap

Szombaton tanulóink és pedagógusaink lelki napot tartottak iskolánkban. A nap közös szentmisével kezdődött a katolikus templomban, melyet Gábor atya celebrált. Ezt követően az iskolában, egy közös reggeli után, Kölönte tiszteletesasszony előadása segített elmélyíteni a húsvéti ünnepkör üzenetét, egy interaktív kérdezz-felelek vetélkedő kíséretében.

A keresztút állomásait Gábor atya vezetésével, tavaszias időben, a futballpályán járták végig az osztályok. A lelki feltöltődést Borika tanárnő vezetésével közös énektanulás követte.

A gyerekeket ezt követően meglepetés ebéd várta: Molnár Ferenc úr finom babgulyással és lekváros/ kakaós palacsintával kedveskedett mindenkinek. A délutánt játékos közösségi program, köztük egy jó hangulatú foci zárta. A nap végén a gyerekek rendet raktak az osztálytermeikben, majd ismét a templomban gyűltünk össze, hogy közösen zárjuk ezt a tartalmas napot.

Istennek legyen hála a meghitt, közösségépítő pillanatokért, a szép időért és minden segítő kézért, amely hozzájárult ehhez a felemelő naphoz.

Digitális Témahét iskolánkban

Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola

2025. március 24-én kezdődött a jubileumi 10. Digitális Témahét, amelyhez ebben a tanévben már több mint 950 köznevelési és szakképzési intézmény csatlakozott határon innen és túl. A 2016 óta megrendezett Digitális Témahét a legnagyobb digitális pedagógiai eseménysorozat és a tanév ismert és kedvelt szakmai programja.

A több mint 140 ezer tanuló és mintegy 7 ezer pedagógus több ezer digitális technológiával támogatott oktatási projektet valósít meg ebben a témahéten.

Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának támogatásával, az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítvány szervezésében zajló program kiemelt témái a digitális állampolgárság; a digitalizáció jelene és jövője; a digitális technológia eszközei és alkalmazásai az oktatásban; az algoritmikus gondolkodás és programozás mint az alkotás eszközei; a mesterséges intelligencia felelősségteljes oktatási használata; digitális biztonság és digitális esélyteremtés – de a pedagógusok szabadon választhatnak egyéb, a tantervhez illeszkedő projekttémákat is.
A  Digitális Témahét célja, hogy a digitális eszközökkel támogatott projektpedagógia és innovatív pedagógiai módszerek terjesztésén keresztül 

  • fejlessze a tanulók digitális kompetenciáját, segítse a 21. századi képességek fejlesztését biztosító digitális pedagógiai módszerek terjesztését;

  • szakmai támogatást és hálózati kapcsolódást biztosítson a digitális eszközökkel támogatott innovatív oktatási gyakorlat iránt érdeklődő pedagógus számára;

  • segítse a digitális írástudással és digitális gyermekvédelemmel kapcsolatos ajánlásokat és támogatási formákat közvetíteni a diákok, szülők és pedagógusok felé egyaránt;

  • betekintést nyújtson a legkorszerűbb oktatástechnológiai fejlesztésekbe;

  • pályázati forma keretében forrást biztosítson az innovatív módszereket megvalósító pedagógusok és intézmények számára digitális eszköz ellátottságuk fejlesztésére;

Elementor #905

Idősek napja

A szeretet,a tisztelet és a megbecsülés jegyében
Az idősek világnapja alkalmából iskolánk 4. osztályos tanulói tettek látogatást a református
diakónia közösségi házába, ahol évről-évre, ezen a napon összegyűlnek környékünk szép kort
megélt idősei.
Az itt megjelent idős emberek nagyszülői szeretettel fogadták a gyerekeket, akik zenével és
szívet melengető prózai köszöntővel a tarsolyukban érkeztek meg hozzájuk. A köszöntő
végén tapssal jutalmazták az osztály szereplését, ők pedig átadták szerény, de szeretettel
csomagolt apróságaikat. Kedvesen kínálták nekünk jó ízű, nagymamás süteményeiket, amiből
bőségesen lakmároztunk, hiszen a „nagyi sütije” az egyik felejthetetlen élmény a sok közül,
amit csak ők tudnak.
Igazán élménydús és élénk beszélgetés alakult ki, aminek a: Régen volt, hogy is volt címet
adhatnánk. Öröm volt látni, hogy ezen a délelőttön boldogság sugárzott minden idős ember
arcáról és csupa jókedv és kíváncsiság áradt a fiatalokból.

Elementor #894

Szeptember 18. - A takarítás világnapja

Iskolánkban 2024. szeptember 18-án tartottuk meg a Takarítás világnapját.
A programban a 6. osztályos tanulók vettek rész. Szeptember 18-án délután a megfelelő
munkavédelmi eszközökkel gumikesztyű) és szerszámokkal felszerelve ezen a kellemes őszi
délutánon a tanulók rendbe tették az iskolánk udvarát és annak környékét.
Falevelet gereblyéztek, szemetet szedtek. A jó időben nagyon élvezték a munkát, vidáman dolgoztak.
Munkájuk eredményeként megszépült az iskola udvara és környéke.
Köszönjük nekik és a Greczmájerné Zsuzsikának, aki irányította és felügyelte munkájukat.

Elementor #875

2024. november 11. Pályaorientációs-Márton napi események az alsó tagozatban

Ahhoz, hogy a 8. osztály végére könnyebb legyen a pályadöntés, nagyban hozzájárulnak a
minden évfolyamra kiterjedő pályaorientációs napok, ahol játékos, csoportos, közösségben
megélt formában ismerkedhetnek a tanulók a különböző mesterségek, foglalkozások
szépségeivel, érdekességeivel. Ebben a tanévben 2024. november 11-én délelőtt került sor a
beszélgetésekre, szakmák megismerésére rajzos, rejtvényes formákban. Változatos játékon
vettek részt tanulóink, mozgásos és interaktív feladatok megoldása után már több
osztályban saját elképzeléseikről is rajzoltak, beszélgettek.
Délután szent Mártonról és a Márton napi hagyományokról néztek meg a gyermekek
történeteket, majd kézműves foglalkozás keretében libás kézlenyomatok, különféle libás
képek, rajzok készültek változatos technikákkal. Nem maradhatott el a libás énekek,
mondókák, majd a nap végén a libás játékok játszása sem.
Mozgalmas, tartalmas napon vettünk részt.

Elementor #867

Diákolimpia- Futsal

2024. november 14-én Edelényben, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola tornacsarnokában került megrendezésre a Diákolimpia “Futsal” sportágának területi versenye, melyen iskolánk 7-8. osztályos fiú csapata vett részt és a harmadik helyen végezve, bronz érmet szerzett.

Sikeres szereplésükhöz ezúton is gratulálunk!
Scroll to Top
Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segít minket abban, hogy megértsük, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.