Határtalanul 2025 – értékelő óra

Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2024/1-001273

Értékelő óra „Határtalanul” programhoz

  1. Célok:
  • A tanulmányi kiránduláson szerzett információk rendszerezése, felelevenítése.
  • Az előzetesen adott feladatok ellenőrzése.
  • A tanulói tablók bemutatása, megbeszélése.
  • Tanulói kvíz kitöltése.

Előzetesen két feladatot jelöltünk meg:

  • A királynő udvarhölgye voltam
  • Apród voltam a zólyomi várban

címekkel kellett fogalmazást készíteni. A fogalmazások bemutatása önkéntes jelentkezéssel.

 

  1. A diákok által készített tabló bemutatása – megvalósult program megbeszélése.
  2. A tanulmányi kiránduláshoz kapcsolódó kvíz kitöltése:
    1. Melyik magyar írónkat sikerült felvetetni Komárom védői közé, aki előzetesen a mi vidékünkön bujkált Tardona környékén?
    2. Melyik magyar uralkodó jelent meg Pozsonyban az országgyűlésen karján gyermekével?
    3. Melyik híres magyar zeneszerző neve kapcsolódik Galántához?
    4. Kinek a versében találkozhattunk Dévény várának említésével?
    5. Mi köti össze a magyarországi Boldva települést a szlovákiai Deákival?
    6. Melyik híres magyar költő emlékművét koszorúztuk meg Zólyom várában?
    7. Selmecbányán két bányász hány méter haladt a kézi véséssel egy év alatt az aranybányában.
    8. A szálláshelyünk melyik néprajzi tájegység területén volt?

 

Szögliget, 2025, június 04.

Határtalanul 2025 – beszámoló

Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2024/1-001273

„Nyugat-Szlovákiai osztálykirándulásunk” megvalósult programja

1. nap

2025 május 05-én a kora reggeli, szögligeti indulást követően kirándulásunk első állomása Komárom volt. A folyamatos esőzés ellenére városnézésre indultunk, mely során megkoszorúztuk Jókai Moór író, valamint Klapka György hadvezér szobrát, majd az erődrendszert kerestük fel, melyet szabadságharcos hőseink védtek az osztrák csapatoktól 1848-49-ben.

Következő megállónk Gútán volt. A gútai hajómalom, az úszó vízimalmok utolsó példánya, és Szlovákia egyetlen hajómalma. A hűvös, esős idő ellenére a vízimalom és a kiállítás megtekintése jó hangulatban telt el, majd a „hűsítő” séta után szálláshelyünkre, Felsőszelibe indultunk, ahol már meleg vacsorával vártak.

2. nap

Reggeli után első megállónk Galánta – Kodály Zoltán gyermekkorának helyszíne – volt, ahol megkoszorúztuk az állomás épületén lévő emléktáblát, majd a neogótikus stílusban épült és jelenleg restaurálás alatt álló Esterházy-kastélyhoz indultunk. A kastélykert és a Kodály emlékmű megtekintését követően a kastély felújított részében működő, Esterházy Restaurant (Galanta Esterhazy Wine & Coffee) helyi vezetőjének engedélyével és vezetésével a korhűen beredezésre került vendéglátó vállalkozás működését, rendezvényeit ismerhettük meg, valamint helységeit (presszó, étterem, rendezvényterem, boros pince) barangolhattuk végig, illetve a közös légtérben található kiállítást nézhettük meg.

A délelőtt folyamán Galántáról Dévénybe indultunk, ahol gyalogtúrát tettünk a várromhoz, mely a Duna és a Morva összefolyásánál, egy hatalmas sziklaszirten áll. A vár ezer éven át a történelmi Magyarország nyugati kapuja volt. A romok és a kiállítás megtekintése után utunkat tovább folytattuk Pozsonyba.

Pozsonyban első utunk a Duna fölé építettek várba vezetett, mely a Római Birodalom határ védője volt. A főkapu, főtér és a várkert megtekintését követően sétánkat az Óváros irányába folytattuk. Felfedező utunk első állomása a Szent Márton dóm volt, ahol Habsburg-házi magyar királyokat koronáztak, majd az Érseki Palota következett. A koronázási templom megtekintését követően – szabadprogram keretében – sétát tettünk az óvárosban (Egyetemi könyvtár, Óvárosháza, Roland-kút és Mihály-kapu), majd a szlovák fővárosból, késő délután indultunk szállásunkra.

3. nap

Ez a nap is párásan, nedvesen indult. Első megállónk a Felsőszeli Széchenyi István Alapfokú Iskola és Óvoda volt, ahol igazgatóhelyettes úr szóbeli tájékoztatójának meghallgatása közben megtekintettük az iskola régi és új épületét, az osztály- és szaktantermeket, majd az aulában a kéttannyelvű iskola tanulóinak kiváló munkájáról, elért eredményeiről és továbbtanulásáról beszélgettünk.

A Felsőszeli iskolától történő búcsúzást követően utunkat a Szomolányi kastély felé folytattuk, miközben többször eleredt az eső. Szomolányba érve – buszunkat hátrahagyva – az erdei turista úton sétáltunk fel a kastélyhoz. A mesébe illő kastélyban jelenleg szálloda és nemzetközi konferenciaközpont működik. A belső helyiségek és a kastélykert bejárását követően a központi torony panorámáját szerettük volna megcsodálni, de oda – felújítási munkák miatt – nem tudtunk feljutni.

A kirándulás során erősödő szél és eső miatt túrázási programunkat módosítottuk, azaz úgy döntöttünk, hogy a Szentgyörgy város fölött található Fehérkői várat (várromot) nem látogatjuk meg.

A Szomolányi kastélytól buszunkkal Vöröskő várához utaztunk. Itt az ebéd elfogyasztását követően a várkertben sétáltunk, fagylaltoztunk és ajándék tárgyakat, képeslapokat vásároltunk. A pihenőt követően a vár állandó kiállításait – korhű bútorzattal, festményekkel, szőnyegekkel és használati eszközökkel valamint fegyverekkel berendezett szobákat, termeket, tárgyalókat, valamint az óriási pincerendszert és a vártornyokat – tekintettük meg. Vöröskőt elhagyva – a várak, tárlatok, kiállítások sokaságának megtekintésétől eltelítődve, valamint az időjárás viszontagságaitól kissé kimerülve – autóbuszunkkal szállásunkra indultunk.

4. nap

Reggeli után Deákiba látogattunk, ahol a magyar művelődéstörténet egyik legfontosabb emlékhelye, a román kori, egykori bencés kolostorhoz tartozó templomot, a környék egyik legismertebb látnivalóját tekinthettük meg. A templomban Boros Magda tanító tartott részünkre történeti ismertetőt. A hagyomány szerint a bencés szerzetesek itt „másolták” (írták) a Halotti Beszéd szövegét, és innen került elő a Halotti beszédet tartalmazó Pray-kódex.

A kolostortól Nyitrára indultunk, ahol meglátogattuk a több mint ezeréves múltra visszatekintő várat, melyet a 17. században a törökök is bevettek. Megtekintettük a Szent Emmeramus katedrálist, a Vazul tornyot és a Szent László templomot. A várkertben a régi hagyományok folytatásaként „középkori ruházatban” történő fénykép készítés, íjászat, kard párbaj, sütés-főzés és vásár volt.

Nyitráról a délutáni órákban Alsóbodokra látogattunk. Az Esterházy János Sírbolt és Zarándokközpont megtekintéséhez, illetve Eszterházy János (1901-1957) személyének, munkásságának és mártíromságának megismeréséhez – az emlékhelyen önkéntesen munkát végző, egyetemi végzettségű – helyi idegenvezető nyújtott tájékoztatást.

Alsódobokról szálláshelyünk felé vettük az irányt, viszont először a Deákiban működő Bioeurópa mezőgazdasági szervezetet kerestük meg. A vállalkozás vezetője, Cserge Balázs tájékoztatást adott a vállalkozás tevékenységeiről, valamint az éppen folyó mezőgazdasági munkákról. A tájékoztatást követően megtekintettük a város határában található mezőgazdasági telephelyet, a terménytárolókat és a modern gépparkot, majd szálláshelyünkre indultunk.

5. nap

A reggeli búcsúzkodást követően első megállónk Bajmócon, a kastély melletti főtéren volt. A kastélykertben történt séta során kívülről megtekintettük a várkastélyt, a virágokkal teli várárkot, a halastavat és „Mátyás király fáját”, valamint megismertük a várhoz kapcsolódó történeteket, legendákat.

Ezt követ Selmecbányára (Banská Štiavnica) utaztunk, ahol az előre megbeszélt időpontban megtekintettük a Szlovák Bányászati Múzeumot. A szabadtéri kiállítás, majd a bánya tárnáinak bejárását követően rövid városnézést (Újvár, Információs központ, Betlehem, Villa Botanica) tartottunk, majd tovább indultunk Zólyom irányába.

A hegyek közti pihenő során elfogyasztott ebéd után a Garam parti város Zólyom (Zvolen) következett. A város központi eleme a híres vár, mely Balassi Bálint szülőhelye. A várban lévő kiállítás, központi kút és várbörtön megtekintése után koszorút helyeztünk el Balassi Bálint domborművénél. Délutáni vártúránkat követően utunkat lakóhelyünk, Szögliget irányába folytattuk. A hazautazás során sok-sok további vár-romot, várat és kastélyt láttunk.

04.19. -Lelki nap

Szombaton tanulóink és pedagógusaink lelki napot tartottak iskolánkban. A nap közös szentmisével kezdődött a katolikus templomban, melyet Gábor atya celebrált. Ezt követően az iskolában, egy közös reggeli után, Kölönte tiszteletesasszony előadása segített elmélyíteni a húsvéti ünnepkör üzenetét, egy interaktív kérdezz-felelek vetélkedő kíséretében.

A keresztút állomásait Gábor atya vezetésével, tavaszias időben, a futballpályán járták végig az osztályok. A lelki feltöltődést Borika tanárnő vezetésével közös énektanulás követte.

A gyerekeket ezt követően meglepetés ebéd várta: Molnár Ferenc úr finom babgulyással és lekváros/ kakaós palacsintával kedveskedett mindenkinek. A délutánt játékos közösségi program, köztük egy jó hangulatú foci zárta. A nap végén a gyerekek rendet raktak az osztálytermeikben, majd ismét a templomban gyűltünk össze, hogy közösen zárjuk ezt a tartalmas napot.

Istennek legyen hála a meghitt, közösségépítő pillanatokért, a szép időért és minden segítő kézért, amely hozzájárult ehhez a felemelő naphoz.

Digitális Témahét iskolánkban

Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola

2025. március 24-én kezdődött a jubileumi 10. Digitális Témahét, amelyhez ebben a tanévben már több mint 950 köznevelési és szakképzési intézmény csatlakozott határon innen és túl. A 2016 óta megrendezett Digitális Témahét a legnagyobb digitális pedagógiai eseménysorozat és a tanév ismert és kedvelt szakmai programja.

A több mint 140 ezer tanuló és mintegy 7 ezer pedagógus több ezer digitális technológiával támogatott oktatási projektet valósít meg ebben a témahéten.

Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának támogatásával, az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítvány szervezésében zajló program kiemelt témái a digitális állampolgárság; a digitalizáció jelene és jövője; a digitális technológia eszközei és alkalmazásai az oktatásban; az algoritmikus gondolkodás és programozás mint az alkotás eszközei; a mesterséges intelligencia felelősségteljes oktatási használata; digitális biztonság és digitális esélyteremtés – de a pedagógusok szabadon választhatnak egyéb, a tantervhez illeszkedő projekttémákat is.
A  Digitális Témahét célja, hogy a digitális eszközökkel támogatott projektpedagógia és innovatív pedagógiai módszerek terjesztésén keresztül 

  • fejlessze a tanulók digitális kompetenciáját, segítse a 21. századi képességek fejlesztését biztosító digitális pedagógiai módszerek terjesztését;

  • szakmai támogatást és hálózati kapcsolódást biztosítson a digitális eszközökkel támogatott innovatív oktatási gyakorlat iránt érdeklődő pedagógus számára;

  • segítse a digitális írástudással és digitális gyermekvédelemmel kapcsolatos ajánlásokat és támogatási formákat közvetíteni a diákok, szülők és pedagógusok felé egyaránt;

  • betekintést nyújtson a legkorszerűbb oktatástechnológiai fejlesztésekbe;

  • pályázati forma keretében forrást biztosítson az innovatív módszereket megvalósító pedagógusok és intézmények számára digitális eszköz ellátottságuk fejlesztésére;

Elementor #905

Idősek napja

A szeretet,a tisztelet és a megbecsülés jegyében
Az idősek világnapja alkalmából iskolánk 4. osztályos tanulói tettek látogatást a református
diakónia közösségi házába, ahol évről-évre, ezen a napon összegyűlnek környékünk szép kort
megélt idősei.
Az itt megjelent idős emberek nagyszülői szeretettel fogadták a gyerekeket, akik zenével és
szívet melengető prózai köszöntővel a tarsolyukban érkeztek meg hozzájuk. A köszöntő
végén tapssal jutalmazták az osztály szereplését, ők pedig átadták szerény, de szeretettel
csomagolt apróságaikat. Kedvesen kínálták nekünk jó ízű, nagymamás süteményeiket, amiből
bőségesen lakmároztunk, hiszen a „nagyi sütije” az egyik felejthetetlen élmény a sok közül,
amit csak ők tudnak.
Igazán élménydús és élénk beszélgetés alakult ki, aminek a: Régen volt, hogy is volt címet
adhatnánk. Öröm volt látni, hogy ezen a délelőttön boldogság sugárzott minden idős ember
arcáról és csupa jókedv és kíváncsiság áradt a fiatalokból.

Scroll to Top
Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segít minket abban, hogy megértsük, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.