Elementor #894

Szeptember 18. - A takarítás világnapja

Iskolánkban 2024. szeptember 18-án tartottuk meg a Takarítás világnapját.
A programban a 6. osztályos tanulók vettek rész. Szeptember 18-án délután a megfelelő
munkavédelmi eszközökkel gumikesztyű) és szerszámokkal felszerelve ezen a kellemes őszi
délutánon a tanulók rendbe tették az iskolánk udvarát és annak környékét.
Falevelet gereblyéztek, szemetet szedtek. A jó időben nagyon élvezték a munkát, vidáman dolgoztak.
Munkájuk eredményeként megszépült az iskola udvara és környéke.
Köszönjük nekik és a Greczmájerné Zsuzsikának, aki irányította és felügyelte munkájukat.

Elementor #875

2024. november 11. Pályaorientációs-Márton napi események az alsó tagozatban

Ahhoz, hogy a 8. osztály végére könnyebb legyen a pályadöntés, nagyban hozzájárulnak a
minden évfolyamra kiterjedő pályaorientációs napok, ahol játékos, csoportos, közösségben
megélt formában ismerkedhetnek a tanulók a különböző mesterségek, foglalkozások
szépségeivel, érdekességeivel. Ebben a tanévben 2024. november 11-én délelőtt került sor a
beszélgetésekre, szakmák megismerésére rajzos, rejtvényes formákban. Változatos játékon
vettek részt tanulóink, mozgásos és interaktív feladatok megoldása után már több
osztályban saját elképzeléseikről is rajzoltak, beszélgettek.
Délután szent Mártonról és a Márton napi hagyományokról néztek meg a gyermekek
történeteket, majd kézműves foglalkozás keretében libás kézlenyomatok, különféle libás
képek, rajzok készültek változatos technikákkal. Nem maradhatott el a libás énekek,
mondókák, majd a nap végén a libás játékok játszása sem.
Mozgalmas, tartalmas napon vettünk részt.

Elementor #867

Diákolimpia- Futsal

2024. november 14-én Edelényben, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola tornacsarnokában került megrendezésre a Diákolimpia “Futsal” sportágának területi versenye, melyen iskolánk 7-8. osztályos fiú csapata vett részt és a harmadik helyen végezve, bronz érmet szerzett.

Sikeres szereplésükhöz ezúton is gratulálunk!

Elementor #859

Október 1. -A zene világnapja

A zene világnapja: október 1.

,,A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő.

Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik”

                                                                                        Kodály Zoltán

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre 1975-ben emelte

október 1-jét A ZENE VILÁGNAPJA rangjára. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira

emlékeztet. Segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését. Ezen a napon

világszerte számos zenei eseményt tartanak. A kezdeményezés célja az volt, hogy ráirányítsa

a figyelmet a zene minden formájára, és bemutassa annak valamennyi kultúra számára adott

értékét.

2024. október 1-én, kedden az iskolarádióban emlékeztünk meg a világnapról, Pamlényi

Mónika 7. osztályos tanuló olvasott fel a zenével kapcsolatos információkat.

Egész nap a csengőszó helyett Beethoven Örömódája szólalt meg, melyet nagy lelkesedéssel

fogadtak a diákok.

Elementor #851

Október 04. - Az állatok világnapja

Az állatok világnapját 1931 óta ünneplik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján,
október 4-én. Azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja,
egyúttal emléknapja is.
Iskolánk névadója, ebből az alkalomból az iskolánk tanulói és pedagógusai szentmisén vettek
részt.

Karácsonyi ünnepség: 2024. december 19.

„Ma megszületett a Megváltó nektek…”
(Lk2, 11)

              A karácsony a meghittség, a szeretet ünnepe. Az Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola
karácsonyi ünnepi műsorát első alkalommal tartottuk a szögligeti római katolikus templomban 2024.
december 19-én.

Iskolánk lelkivezetője Kerekes Gábor atya szívhez szóló üzenete indította az
ünnepséget. A 3.osztályos tanulók betlehemes játékot adtak elő, a műsorban minden tanuló részt vett
a történet megjelenítésében, melyben Jézus születésnek eseményeit adták elő. A gyermekek
felkészítését Duberné Vécsei Ildikó osztályfőnök végezte. A műsor színvonalát emelte a Kazincbarcikai
Kodály Zoltán Művészeti Iskola furulya szakos növendékeinek előadása Kovács-Horkay Hajnalka
zenepedagógus betanításával.

A furulyaszó mellett iskolánk énekkara először lépett fel a szülők előtt
szép énekeivel. Karvezetőnk Némethné Dankó Borbála karácsonyi énekeket tanított a gyermekeknek.
A jelenlévő szülők nagy meglepetésére iskolánk tanárainak éneke zárta a komplett műsort egy közös
fellépéssel.

Határtalanul 2025 – sikeres pályázat

Örömmel tájékoztatunk Mindenkit, hogy a szögligeti Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskolának a Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (2024.) című pályázati kiírása kapcsán benyújtott pályázatát a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága támogatásra javasolta, amely alapján a Bethlen Gábor Alap felett rendelkező Bizottság a pályázatát pozitívan bírálta el. 

A projekt címe: Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (2024.)
Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2024/1-001273
A pályázat támogatója: Magyar Kormány, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Az elnyert támogatás összege: 6 639 847 forint.
A program megvalósításának kezdete: 2024. 09. 01.
A program megvalósításának vége: 2025. 08. 31.

Köszönjük!

Mozdulj a klímáért

Mozdulj a klímáért!

Ökoiskolánk hosszú évek óta részt vesz a Mozdulj a klímáért! akcióhéten, hogy ezzel
is hozzájáruljunk diákjaink szemléletformálásához és bolygónk védelméhez.

Mint minden évben, az idén is összes dolgozónk és összes (179) diákunk kivette részét
a kampányból. 2024. szeptember 23-27. között a következő programokat sikerült
megvalósítanunk:
ZÖLD MÉRFÖLDEK GYŰJTÉSE:
Idén is szorgalmasan gyűjtögette minden osztályunk a zöld mérföldeket. Ennek
eredményeképpen 1373 mérföldet sikerült összegyűjtenünk a környezettudatos utazásokkal,
373 mérföldet a húsmentes étkezéssel, és 614 mérföldet az akcióhét programjainak
megvalósításával. Így összesen 2360 zöld mérföldet „tettünk meg” az akcióhét során.
ÜZENET A KÖZÖS FÖLDÜNKÉRT:
Diákjaink összesen 60 db képeslapot készítettek, rajzos és szöveges üzenetekkel a bakui
Klímacsúcs résztvevői számára. Alsó és felső tagozatos diákjaink egyaránt megfogalmazták
aggodalmaikat bolygónk jövőjével kapcsolatban és vágyaikat arra vonatkozóan, hogy milyen
világban, milyen környezetben szeretnének élni. Mindezzel arra kérték a küldötteket, hogy
tegyenek minél többet közös Földünk jövőjéért.

KÖZÖSSÉGI AKCIÓ:
Az akcióhét befejező napjának kezdetén diákok és iskolai dolgozók közösen alkottunk egy
élőképet Közös a Földünk címmel. A nagyobbak kék pólóban érkeztek, s kört alkotva
jelképezték bolygónkat. Egy körrel beljebb a gyerekek egy része színesbe öltözve az
emberiség sokszínűségét szimbolizálták. A kisebbek legbelül növényeket és plüssállatokat
hoztak a mai napra, melyekkel a velünk együtt élő élővilágot reprezentálták. Ebben az
élőképben próbáltuk megfogalmazni, hogy mi, élőlények együtt alkotjuk bolygónk sokszínű
élővilágát, s igyekeztünk átélni ennek a szoros kapcsolatnak a jelentőségét. A növény- és
állatvilágot „körbefogó emberiség” egyben azt is jelképezte, hogy felelősek vagyunk Földünk
élővilágának megóvásáért. Az élőképet egy színes KÖZÖS A FÖLDÜNK felirat egészítette
ki, melyet diákjaink készítettek.

EGYÉNI ÉS KISCSOPORTOS, SZABADON VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK
A szabadon választható programok valamelyikében minden osztályunk részt vett. A szép, őszi
napoknak köszönhetően a legnépszerűbb téma a mandalakészítés volt, de a többi program is
lelkes résztvevőkre talált.
Az 1. és 2. osztályosok képeslapot rajzoltak a klímacsúcs résztvevőinek, természetes
anyagokból tervezett mandalák rajzait színezték, s saját maguk is készítettek számos ötletes
mandalát a hetet lezáró kiránduláson gyűjtött alapanyagokból.

A 3. osztály e heti programja számos ponton kapcsolódott az akcióhéthez. Vizuális kultúra
órán képeslapokat rajzoltak a klímacsúcs résztvevőinek, digitális kultúra órán a
környezetünkről, a benne élő élőlényekről és környezetvédelmi feladatokról beszélgettek.
Természeti motívumokból megrajzolt mandalákat színeztek, s a hét zárónapján meglátogatták

a Bódva-völgyi madárgyűrűző állomást. Séta közben leveleket, terméseket, virágokat
gyűjtöttek, s ezekből kisebb csoportokban színes mandalákat alkottak.

4. osztály környezetismeret órán a jövő zöld városát igyekezett megálmodni rajzos formában.
Mivel épp az erdőről tanulnak, sok szép fa, futónövény, vízesés, és számos állat került a
városi házak falára és tetejére, a gyerekek vágyait, lelkületét tükrözve. Vizuális kultúra órán
pedig szép, színes képeslapokat rajzoltak a klímacsúcsra.

Az 5. osztályosok természettudomány órán a növényi részekről tanultak. Ehhez kapcsolódva
otthonról hoztak és az iskolaudvaron gyűjtöttek leveleket, terméseket, magvakat, virágokat.
Mindebből mandalát készítettek s úgy döntöttek, hogy ez számukra bolygónk szépségét, az
élővilág sokféleségét jelképezi. Emellett képeslapokat rajzoltak a klímacsúcs résztvevői
számára.

A 6. osztályosok természettudomány órán az erdő növényeiről tanultak. Minden diák hozott
faleveleket, terméseket, tobozokat, s az iskolaudvaron gyűjtött növényi részekkel, virágokkal
kiegészítve közös mandalát készítettek természeti környezetünkkel való egységünk és
bolygónk sokféleségének átélése céljából. Mindenki elhelyezte benne saját alapanyagait, így
jelképezve, hogy mindannyian részesei vagyunk Földünk életének, s hozzájárulunk
védelméhez. Az osztályból ezen kívül sokan készítettek rajzos üzenetet a Klímacsúcsra is.

7. osztályosok biológia órán megbeszélték, miért egészséges a zöldséglevesek fogyasztása, s
hogyan kapcsolódik mindez a klímavédelemhez. Ezután (iskolai konyha híján előre megfőzött
céklából) hideg céklalevest készítettek közösen, ami a gyerekek többségének nagyon ízlett.
Ezután ötleteket gyűjtöttek arra nézve, milyenek lehetnének a jövő zöld városai, amelyek
nemcsak az emberek, de más élőlények jóllétét is szolgálnák, és minél nagyobb sokféleségnek
adnának otthont. Mivel diákjaink főként falvakban élnek, ötleteik gyakran azt tükrözték, hogy
a falusias dolgok tehetnék élhetőbbé, zöldebbé a városokat. A gyerekek ezután rajzban
igyekeztek megfogalmazni ötleteiket, vágyaikat. Vizuális kultúra órán pedig rajzos üzeneteket
készítettek a klímacsúcs résztvevői számára.

A 8. osztály lelkes segítőként vett részt a hét programjaiban: végigjárva az osztályokat,
bíztatták a kisebbeket, hogy ne felejtsék el kitölteni a kiosztott „zöld mérföldek” táblázatot, s
ezek begyűjtése is az ő feladatunk volt az akcióhét lezártával. A közösségi akció élőképének
létrehozásakor -amellett, hogy saját maguk is részt vettek az élőkép megalkotásában-
segítettek összetartani, helyükre igazítani a kisebbeket.

Az Ifjú Természetbúvárok Klubja tehetséggondozó szakkör résztvevői megbeszélték,
hogyan függ össze a kevesebb hús fogyasztása a klímavédelemmel, s erre való bíztatásként
hideg uborkalevest készítettek és kóstoltak közösen. Emellett A mi sokszínű kertünk program
javaslatát figyelembe véve, természetes „fészekanyagokat” gyűjtöttek, s kiürült fémdobozokat
dekoráltak ki ahhoz, hogy az iskolakertbe telelőhelyet alakítsanak ki katicáknak,
fülbemászóknak, fátyolkáknak és egyéb ízeltlábúaknak a sokféleség növelésére.

SPORTNAP ÉS KIRÁNDULÁS A ZÖLDBE
Az akcióhét kiegészítéseként az idén is
csatlakoztunk az Európai diáksport naphoz. Ennek
keretében a hét utolsó napján vidám, közös
mozgással indítottunk: zenés bemelegítés után
2024 méter lefutása következett.

Egészséges reggeli után az osztályok gyalogosan, s részben tömegközlekedést használva
különböző helyszínekre tettek tanulmányi kirándulást:

Az 1. osztály Szögliget természeti szépségeivel ismerkedett:
meglátogatták a Csiga-dombot, ahonnan szép kilátás nyílik
településünkre, s az ősz pompásan megmutatja a táj élővilágának
sokszínűségét. A gyerekek számos levelet, virágot, termést találtak,
melyekből sok szép mandalát készítettek. Később háziállatokkal
ismerkedtek.

A 2. és 3. osztály együtt utazott Perkupára tömegközlekedéssel, ahol egy
bemelegítő futás után a kicsik számára igen hosszú túrára indultak a
lenyűgőző, őszi Bódva-parton, a madárgyűrűző állomás felé. A helyszínre
érve megtudták, miért és hogyan fogják be a vonuló énekesmadarakat a
kutatók és segítőik, s kézközelből ismertek meg számos madarat.
Játszottak a bokorlabirintus tanösvény oktató játékaival, ahol a madarakkal
kapcsolatos ismereteiket bővítették. A madárvonulás kutatás eredményei is
a Közös a Földünk- gondolatra hívják fel a
gyerekek figyelmét, bemutatva, hogy milyen nagy mértékben
befolyásoljuk a Föld élővilágát, s mekkora a felelősségünk ezzel
kapcsolatban. A visszaúton a gyerekek mandalát készítettek
virágokból, levelekből, termésekből. Szögligetre visszatérve még
meglátogatták a helyi tájházat is, ahol diószedő versenyt rendeztek.
Az 5. és 6. osztály gyalogos túrája a szögligeti Ménes-tóhoz vezetett. Útjuk a Ménes-patak
gyönyörű völgyében vezetett, s menet közben megpihentek a
felhagyott kőbánya falai alatt, majd megkóstolták a Tetves-forrás
kristálytiszta karsztvizét. A Ménes-tó és a környékbeli erdő,
patak és forrás kiváló lehetőséget
biztosított a természet szépségének,
sokféleségének megfigyelésére, s
alkalmat adott arra, hogy az ember
természetre való hatását s ezzel
kapcsolatos felelősségének gondolatát is felvesse -amit az
nyomatékosított, hogy az Aggteleki Nemzeti Park védett
címerállatával, a foltos szalamandrával is sikerült találkozni.
A 7. és 8. osztály arra vállalkozott, hogy megmássza a Szögliget határában magasodó Szádvár
részben felújított romjait. Az út során tölgyes és bükkös erdők, majd sziklagyepek élővilágát
figyelhették meg, s élvezhették a természetvédelmi oltalom alatt álló terület előnyeit, átérezve
a Közös a Földünk- gondolatot.

A Mozdulj a klímáért! akcióhét során az idei évben is számos élménnyel gazdagodtunk, s az
idei programok is rengeteg lehetőséget nyújtottak diákjaink környezettudatosságának
fejlesztéséhez. Köszönjük a lehetőséget!

Visnyovszkyné Litkei Krisztina
Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola, teremtésvédelmi felelős

A népmese napja

„A mesék azért nyűgözik le a gyerekeket, mert a világot olyannak láttatják, amilyen az valójában: a határtalan lehetőségek birodalmának.” (Boldizsár Ildikó)
A népmese napját ünnepeltük iskolánkban szeptember 30-án. A programok előkészítésében és megvalósításában nagy szerepet vállalt a diákönkormányzat is. Az ő bevonásukkal díszítettük ki a folyosókat plakátokkal és egy meseszékkel, melybe beleülve 2 tanuló (Fecske Dorina 8. osztály és Sifter Vincent 3. osztály) felolvasott a gyerekeknek 1-1 népmesét, melyet az egész tanulóközösség nagy figyelemmel hallgatott.
Mivel ezen a napon ünnepeljük Benedek Elek születésnapját is, nem maradhatott el a hozzá kapcsolódó kvízjáték sem. A legjobb feladatlapot kitöltött tanulók az eredményhirdetésen ajándékokat kaptak.
Az első osztályosok kedvenc meseszereplőjüket rajzolták le, melyek közül szintén kiválasztottuk a legszebbeket, és díjaztuk is őket.

Európai Diáksport és a Magyar Diáksport Napja

Az ESSD honlapján iskolánk regisztrálása megtörtént.
2024. szeptember 27-én  08.00 órától az iskola sportpályáján, Igazgatói megnyitóval kezdődött a sportnap. A megnyitó után a 7. osztályos lányok zenés bemelegítést tartottak iskolánk tanulói részére, majd megtörtént a 2024 m-es táv lefutása. 
A futás után pihenést és tisztálkodást követően meleg reggeli várta a tanulókat az iskolában, melyet a közös imádkozás után, jóízűen fogyasztottak el. 09.00 óra körüli időben az osztályok egész napos kirándulásra, sportolásra, túrázásra indultak.
 
1. osztály: Szögliget
2-3. osztály: Perkupa
4. osztály: Ménes-völgy, Szalamandra ház
5-6. osztály: Ménes tó
7-8. osztály: Szád-vár
 
A sportnap eredményes eltöltése után, délután – 15.00 óra körüli időben újra Szögliget területére érkeztek az osztályok, a nap végi hazautazás érdekében.
 
Beszámoló, fényképek feltöltése az ESSD honlapjára megtörtént.
 
Veres Károly
testnevelő
Scroll to Top
Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segít minket abban, hogy megértsük, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.