Határtalanul HAT-KP-1-2023/1-001750 – beszámoló

2024. április 15-19.

A projekt címe: Szögligeti diákok kirándulásai Székelyföldön – B

Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2023/1-001750

Tanulóink érdeklődve és fokozott várakozással készültek az erdélyi utazásra, mely program rengeteg új ismeretet, különleges látnivalót, számtalan új élményt és csodálatos helyszíneket tartogatott számukra. A Magyarország északi határán található Szögliget vonzáskörzetének 22 településéről, az iskolánkba bejáró tanulók nem minden nap jutnak el ekkora távolságra a történelmi Magyarország területén, és ritkán hallanak magyarul ennyire szépen beszélő embereket.

    1. nap:

    A kora hajnali órán izgatottan gyülekeztünk az induláshoz a Szögligeti autóbusz-fordulóban. Első utunk Nagyváradra, a Partium Keresztény Egyetem központjába vezetett. A Kanonoksoron találkoztunk idegenvezetőnkkel, Magyari-Vass Istvánnal, aki Székelyudvarhelyről érkezett és nagyon szépen beszélt magyarul.

    A délelőttöt Nagyváradon töltöttük, ahol a püspöki palota kertjében megnéztük és megkoszorúztuk Szent László szobrát. Utunkat folytatva láttuk még a püspöki palotát, Szaniszló Ferenc szobrát, majd a monumentális méretű nagyváradi római katolikus székesegyház külső és belső nagyságát csodáltuk meg.

    A Király-hágón átutazva érkezünk Kolozsvárra, a „kincses városba”, ahol a történelmi központban sétálunk. A régi várfal árnyékában beszélgettünk a város történelméről, majd a Főtéren megtekintettük Mátyás király lovasszobrát, a Szent Mihály-templomot és Mátyás király szülőházát.

    A délután folyamán hosszabb autóbuszos utazás következett a Tordai-hasadék és Marosvásárhely érintésével. Késő este érkeztünk Gyergyószentmiklósra, ahol meleg vacsorával vártak szálláshelyünkön.

    2. nap:

    Másnap a Gyergyószentmiklós határában található Hevederi tanyavilágban kerestük fel Bara István biokertész, helyi termelőt. A kertészetben a globális felmelegedésnek is ellenálló bogyós gyümölcstermelés, majd házias gyümölcsíz és -lekvár, valamint házi tönkölykenyér és -cipó készítésével ismerkedtünk meg.

    Innen a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály általános iskola 7. a. osztályát kerestük fel, majd közösen (vegyes párokban) nyelvi játékokban vettünk részt. Délben a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyba látogattunk, ahol Bethlen Gábor, Erdély fejedelme töltötte a gyerekkorát.

    A délutánt a Békás-szorosban töltöttük, ahol 200-300 méteres sziklák között sétáltunk. Visszafelé leparkoltunk a Gyilkos-tónál, aminek a különlegessége, hogy több mint 150 éve hegycsuszamlással keletkezett és azóta is farönkök állnak ki vízéből, ezzel egyedivé varázsolva a tó látványát.

    3. nap:

    Szerdán reggel, a hideg és esős időben úgy döntöttünk, hogy a délelőtt folyamán melegen öltözve és esernyőkkel, esőkabátokkal felszerelkezve Székelyudvarhelyre utazunk. A város Főterén sétálva megtekintettük az Emlékezés parkját, a ferences templomot, a városházát és a református templomot, majd a Márton Áron téren található Református Kollégiumnál álló Benedek Elek szobornál emlékeztünk meg a „nagy mesemondó”-ról.

    Máréfalván és Kápolnásfalun több száz székelykapu kialakítását, faragását és díszítését figyeltük meg, majd Csíkszeredán szintén autóbuszos városnézés következett. Megnéztük a Makovecz Imre által tervezett milleniumi templomot, a Szent Kereszt és a Szent Ágoston-templomot, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Márton Áron Főgimnázium épületegyütteseit, majd továbbtazunk Csíksomlyóra, ahol a csodatévő Szűz Mária szobránál közösen imádkoztunk, és virágcsokrot helyeztünk el a kegytemplomban.

    4. nap:

    Az éjszakai havazás után csütörtök reggelre a hőmérséklet 0 oC közelébe süllyedt, így az idegenvezetővel úgy döntöttünk, hogy a délelőttöt a szálloda közelében, Gyergyószentmiklóson töltjük. A Főtér kialakításának, építészeti stílusának megtekintése után a Szent Miklós katolikus templomot és az örmény templomot, valamint az ott található kiállítást, majd a négy haranggal rendelkező harangtornyot néztük meg.

    Innen autóbusszal indultunk Szovátára, de félúton a Bucsin-tetőn, a szakadó hóesésben és a 10 cm-es hóban ebédszünetet és hócsatát tartottunk.

    A nap hátralévő részében a Sóvidék nevezetességeivel ismerkedtünk. Szovátán a Medve-tó partján és Parajdon a sóbányában sétáltunk, majd emléktárgyakat vásároltunk Korond főutcáján. Megtekintettük Ilyés Vészti Mihály fazekasmester műhelyét, ahol megismerkedtünk az agyagozással, és láttuk a korongozást. A hazafelé vezető úton Tamási Áron szülőfalujába, Farkaslakára érkeztünk, ahol az író síremlékénél koszorúzással tisztelegtünk.

    5. nap:

    Eljött a hazaindulás napja. Első megállónk Marosvécsen a Kemény-kastély volt, ahol báró Kemény János és családja múltjával, tevékenységével és a kastély jelenével ismerkedtünk meg. A kastély megtekintését követően a kastélykertbe sétáltunk, ahol a Kemény család, valamint Wass Albert író síremléke, továbbá az „Erdélyi Helikoni Íróközösség” emléktáblája és a Helikon-asztal található.

    A sírhelyeknél történő megemlékezést és koszorúzást követően Szászrégenen át utazva Marosvásárhely központjával ismerkedtünk: Kultúrpalota, Rózsák tere, ortodox székesegyház, régi városháza, Maros Megyei Tanács, Maros Vármegyei Polgármesteri Hivatal, a latinitás emlékműve.

    Marosvásárhelyet elhagyva utunkat az első nap megismert útvonalon – a Tordai-hasadék, Kolozsvár és a Király-hágó érintésével – folytattuk hazafelé.

    Igazán eseménydús napokat éltünk meg! Napoztunk 30 fokban, hócsatáztunk fagyponton. Beszélgettünk fennhangon, s hallgattunk figyelmesen. Voltunk energikusak, máskor pedig a buszon ülve egymás vállára dőlve hortyogtunk.

    Hála Istennek, hogy ennyi élménnyel gazdagodtunk, s végül épségben hazaértünk!!!

    Hálásan köszönjük a „Határtalanul” pályázati lehetőséget!

    Köszönjük az idegenvezetőnknek a sok-sok értékes információt, az autóbuszunk sofőreinek a balesetmentes közlekedést, a szállásadóinknak a szép szobákat és a finom ételeket! Köszönjük a Talabor utazási iroda szervezői munkáját! Köszönjük szüleinknek, hogy elengedtek bennünket a hosszú útra.

    S köszönjük tanárainknak a szervezést, a jó hangulat biztosítását!

                                                                                                                          A hetedik osztály tanulói

    Határtalanul – HAT-KP-1-2023/1-001750

    A szögligeti Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola a Magyar Kormány, ill. a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatása jóvoltából a Határtalanul pályázat keretében az alábbi programon vesz részt.

    A projekt címe: Szögligeti diákok kirándulásai Székelyföldön – B
    Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2023/1-001750
    A pályázat támogatója: Magyar Kormány, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
    Az elnyert támogatás összege: 3.377.574 Ft.
    A támogatott program célja: Tanulmányi kirándulás megvalósítása Erdélyben
    A program megvalósításának kezdete: 2023. 09. 01.
    A program megvalósításának vége: 2024. 08. 31.

    Scroll to Top
    Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola
    Adatvédelmi áttekintés

    Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segít minket abban, hogy megértsük, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.