Lelki nap

„Az igazi böjti lelkület:
az önzetlen szeretetből fakadó
jó cselekedetek gyakorlása.”
Iz 58,1-9a

2024. március 18-án szerveztük meg iskolánk első nagyböjti lelki napját.

A nap eseményei voltak:

A nap lelki bevezetőjét a római katolikus templomban Liga Konrád káplán atya (Heves) és Kölönte Sándorné Sajtos Ibolya (Perkupa) tiszteletes asszony szolgáltatta.

A gyerekekkel tervezett lelki ráhangolódást, közös elmélkedést, elcsendesedést Kölönte Sándorné és Varga Zoltán református lelkészek, valamint Péter Vilmos miskolci káplán atya és Konrád atya végezték.

A keresztutat Balázs Patrik atya (Szádalmás) és Bukovenszki Zoltán atya vezették.

A nap során lelki táplálékban részesülhettek a pedagógusok is a felvidéki lelki vezetők jóvoltából.

A délután programot az osztályfőnökök szervezték a gyerekek számára – a húsvéti kert elkészítése mellett minden osztály megtekintett egy, a lelkipásztorok által ajánlott filmet.

A napot egy közös áldással zártuk, melyet Kölönte Sándorné Sajtos Ibolya református lelkész és iskolánk lelki vezetője, Bukovenszki Zoltán atya tartott.

Hálásan köszönjük mindenkinek, hogy tanítványaink és kollégáink számára lehetőséget biztosítottak a nagyböjti és húsvétéi lelki ráhangolódásra.

Köszönjük a meghívottak tiszteletteljes szolgálatát ezen a napon!

Isten áldása kísérje munkájukat!

Értesítés beiratkozásról

TISZTELT SZÜLŐK!

Értesítjük Önöket, hogy a 2024/2025-ös tanévben első osztályba lépő gyerekek általános iskolába történő beírását a szögligeti Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola 2024. április 18-án és 19-én szervezi meg az iskola épületében (Szögliget, Dózsa György u. 29.) 8 és 18 óra között.

A nemzeti köznevelésről szóló CXC. törvény 45. és 50. §-a szerint Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. (A 2024/2025-ös tanév első tanítási napja várhatóan: 2024. szeptember 2. (hétfő))
A 30/2023. (VIII. 22.) BM rendelet a 2023/2024. tanév rendjéről 7. §-a alapján az iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat 2024. április 18–19-én kell beíratni.
A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló rendelet 22. § (4) bekezdés értelmében az általános iskola első évfolyamára történő beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványokat.
Mindezek alapján kérjük, hogy a beiratkozásra az alábbi okmányokat szíveskedjenek magukkal hozni a tisztelt szülők:
1. A gyermek személyi igazolványa – amennyiben van már a gyermek számára kiállított személyi igazolvány.
2. A gyermek születési anyakönyvi kivonata, személyi lapja (ennek hiányában a szülő személyi igazolványa)
3. A gyermek TAJ-kártyája
4. A gyermek adóazonosító száma (ha van ilyen kártyája)
5. A gyermek lakcímkártyája
6. A gyermek oktatási azonosító száma (az óvoda adja ki gyermekük számára)
7. Bírói határozat a felügyeleti jogról – ezt szükséges felmutatni, amennyiben rendelkeznek ilyen dokumentummal a szülők.
8. Kedvezmények igényléséhez (amennyiben igényt tartanak rá):
– határozat rendszeres gyermekvédelmi támogatásról,
– három vagy több gyermek esetén családi pótlékot igazoló szelvény vagy igazolás,
– tartósan beteg gyermek esetén szakorvosi igazolás,
– a beiratkozást érintő gyermeken kívüli gyermekek születési adatait igazoló okmányok – pl. RGYVK-határozat hiányában.
9. Önkéntes tanulóbiztosítás igényléséhez készpénz (2000-10000 Ft között) – Ez nem kötelező!

Szeretettel várjuk leendő elsőseinket!

Báriné Krajnyák Szilvia – igazgató
Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola

Intézményi telefonszám: 48/465-033

Bekukucskáló nap

Tisztelt Szülők!

A szögligeti Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskolában lehetőséget biztosítunk a leendő elsősök számára, hogy betekinthessenek mindennapjainkba. 

A „BEKUKUCSKÁLÓNAP”-on a gyerekek találkozhatnak jelenlegi tanítványainkkal, bejárhatják a tantermeket, megismerkedhetnek a tanító nénikkel.
Játékos, mesés, beszélgetős, rajzolós és mozgásos feladatokkal készülünk a csemeték fogadására. Ezért kérjük, hogy kényelmes öltözékben, a kis hátizsákjukban tolltartóval (benne grafit- és színes ceruzák, radír), benti papuccsal, torna- vagy sportcipővel, tízóraival és innivalóval jöjjenek a gyerekek.
A „bekukucskálás” időpontja:

2024. március 20. (szerda)

Reggel 8 órára várjuk Önöket! A szülők számára egy rövid tájékoztatót tartunk (az iskola házirendjéről, szabályairól, iskolánk sajátosságairól), majd hazamehetnek, s kérjük, 12 órakor jöjjenek vissza gyermekeikért.
Reméljük, olyan élményekkel gazdagodva térnek haza jövendőbeli tanítványaink, hogy örömmel várják majd a beiratkozást és az igazi iskolás napokat!
Szeretettel várjuk Önöket és gyermekeiket!

Az Assisi Szent Ferenc
Római Katolikus Általános Iskola pedagógusai

Scroll to Top
Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segít minket abban, hogy megértsük, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.