Az első római katolikus tanévnyitó Szögligeten
2023. szeptember 3-án Veni Sancte szentmisével kezdődött Szögligeten az Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola tanévnyitó ünnepsége.
A felújított templomkülső megáldása után szentmise keretében hangzottak el Dr. Ternyák Csaba érsek atya buzdító gondolatai a település lakossága s a megjelent hívek számára.
A különleges szentmisén részt vett valamennyi tanítványunk, szüleik, nagyszüleik, volt kollégáink, a falubeliek, az iskola eddigi támogatói. Örömmel köszönthettük a környék katolikus papjait, református lelkészeit, polgármestereit, az Egri Főegyházmegye képviselőit.
A szentmisét követően a negyedik osztályos diákjaink kis műsora várta az ünneplő közösséget az iskola épülete előtt. Fecske Csaba, szögligeti születésű költő verseiből hallhattunk rövid válogatást a gyerekek előadásában.
Az iskola megáldása megható pillanat volt mindannyiunk életében.
Ünnepi gondolatait Dr. Ternyák Csaba érsek úron kívül megosztotta velünk Kölönte Sándorné Sajtos Ibolya református lelkész, Riz Gábor országgyűlési képviselő és Üveges Attila polgármester úr.
Az épület, a termekben elhelyezésre kerülő feszületek megáldása és az áldó imádság után szeretetvendégségen vehetett részt minden résztvevő az iskolai szüleinek, nagyszüleinek jóvoltából.
Hálás köszönettel tartozunk mindenkinek, aki a szervezésben részt vett, aki munkájával hozzájárult a szeretetteljes pillanatok megéléséhez.
Isten áldása legyen minden résztvevőn!
Isten áldása kísérje továbbra is az iskola életét!
